2010. december 21., kedd

A szeretet útjai

Amióta Gary Chapman előjött az öt szeretetnyelvvel, minden pár-, család- és szülőfelkészítő könyvben, tanfolyamon, műsorban ezt nyomják. A dolog lényege az, hogy míg mindenki vágyik arra, hogy szeretetet kapjon - és persze ad is a maga módján - a szeretet megnyilvánulási formája, kifejezőeszköze mindenkinél más és más. És persze evidensnek vesszük, hogy a mi szeretetkifejezési módunkat (szeretetnyelvünket) a másik érti - és viszonozza. Na, ebből szoktak lenni az nagy konfliktusok. Mert amíg valaki (mondjuk szerény személyem) számára a dicséret, az elismerés, a megerősítő szavak jelentik (elsősorban) "a" szeretetet - addig könnyen lehet, hogy a másik (vegyük pl. a nagyobbik gyerekemet) akkor érzi, hogy szeretve van, ha sokat-sokat-sokat-...-sokat játszunk, sütünk-főzünk, mesélünk, sétálunk - tökmindegy, de legyünk együtt. Nem mintha nem érteném-beszélném ezt a nyelvet is - csak, mondjuk úgy, ez nem a szeretet-anyanyelvem.*

Nem is lenne a dologgal semmi baj... ha nem lenne olyan irgalmatlanul időigényes. Mert az a gyerek, akinek az együtt töltött minőségi idő az elsődleges szeretetnyelve, nem éri be csak a testemmel. Neki a lelkem is kell. Egész valómat, figyelmem 100%-át igényli-követeli. Nem lehet ülni mellette, és krumplit hámozni, zoknit párosítani, ne adj' Isten olvasni - vele kell lenni, a szó legteljesebb értelmében. Ha szerencsém van, lelkesíti a zoknipárosítás lehetősége, és akkor ő is segít - ha nincs, akkor vagy lemondok a párosított zoknikról, vagy vállalnom kell a szívettépő zokogást / hisztit / folyamatos, és egyre erősödő nyaggatást, hogy mostmáraztántényleg menjek alagutat építeni! No persze, minden gyerek csinálja ezt. Minden gyerek ezt csinálja. Ki többé, ki kevésbé. Ki meg állandóan.

Kíváncsi vagyok, a kicsi milyen irányba megy majd el... most még, csecsemőhöz illően, felvételt, érintést, babusgatást akar legesleginkább. De már látszanak a jelek: nagyon figyel, nagyon magyaráz, nagyon kacarászik, ha rá figyelek. Mondjuk, az megnyugtató, hogy már most hosszabb ideig elszöszöl egyedül ezzel-azzal, mint a nagytesója valaha is. Ám ha valamit akar, igen határozottan közli. Mi lesz ebből...?

Mindenesetre elhatároztam, hogy az egymásra figyelés igenis kölcsönös lesz. Uff. Én játszom-építek-sétálok-mesélek velük. Ők pedig majd folyamatosan mondják, hogy milyen ügyes-okos-szép vagyok :). A mamának is éreznie kell, hogy szeretik.

*Jut eszembe, anyanyelv: az elsődleges szeretetnyelvünk nem feltétlenül az, ami az anyukánké!

2010. december 7., kedd

Család - anya beteeeeg?!

A betegszabadság nem szerepel az anya szerződésében. A munkaköri leírás 24 / 7 szolgálatot ír elő, ebbe nem fér bele mindenféle láz, fáradtság, köhögés, lelassulás és egyéb nyavalygások. Gyerekésszel nem felfogható semmilyen olyan jelenség, amikor a mama nem 100%-os. Egészen tisztán emlékszem rá, hogy annak idején az én gyerekeszemmel sem volt felfogható a dolog a saját mamám vonatkozásában. Persze, látja a gyerkőc, hogy anyja nyúzott, fáradt, hangja nincs (nem tud mesét olvasni), sállal a nyaka körül közlekedik (vánszorog) a lakásban is; valahol érzi is, hogy valami nincs teljesen rendben, oda is jön megölelni, puszit adni. Ám ettől még evidens, hogy a mamának tudnia kell odafigyelni, játszani, ellátni, ugrani, szeretgetni, kerengeni ésatöbbi.
(Vannak persze az extrém esetek, amikor valami akkora baj van, hogy még a gyerekek is azonnal átállnak kímélő üzemmódba. De ezek általában a valóban ijesztő állapotok - a gyerekeknek ehhez tévedhetetlen antennájuk van.)

Én szerencsére(?) nem vagyok annyira rosszul, hogy Dani felfüggessze a dackorszakot, így viszont nehezített a gyógyulás is. (Dávid fogzik. És mindenáron ülni akar. Csak hogy ne unatkozzak.) A következő, nagyon egyszerű következtetést szűrtem le a tapasztalatokból: gyakorlatilag bármit érdemes megtennem, hogy ne legyek beteg. Nem nekem találták ki ezt a dolgot két gyerek mellett. Amúgy elég jól bírom a betegséget, "jó beteg" vagyok - ha hagynak betegnek lenni. Márpedig a gyerekek nem hagynak, és ez elég skizofrén helyzet. Ideges és kiabálós is leszek tőle, az meg senkinek nem jó. Szóval kikúra és egészségfenntart, de izibe! Ezzel mindössze az a baj, hogy fegyelmezettebbnek kellene lenni hozzá...