2011. február 24., csütörtök

Haragszom. Rád.

Kaptam M.-től egy könyvet. És tök jó. Elhatároztam, hogy kipróbálom, amit a gyerekekkel kapcsolatban javasol, nevezetesen, hogy amikor legközelebb sír a gyerek, kérdezzem meg, miért haragszik.


Tegnapelőtt este: éppen teszem tisztába a kicsit, készülök lefektetni. A nagy pörög és ordít, rámászik a pelenkázóra, mindent megtesz, amivel secperc ki tud hozni a sodromból. Mély levegőt vettem, majd a következő párbeszédet folytattam le Danival:


Én: Haragszol, kicsim? Mire haragszol? Vagy kire?
Dani: A mamára!
Én: És miért haragszol rám?
Dani: Mert a Dáviddal foglalkozol, nem a Danival!
Én: Értem. És mire lenne szükséged; mit csináljunk, hogy megszabadulj a haragtól?
Dani (habozás nélkül): Kiabálni akarok!
Én: Jól van, kincsem. Menj át a hálószobába, ott kikiabálhatod magadból a haragodat.


Erre bevonult a hálószobába a tükör elé, és kikiabálta magából. Ha nem vagyok ott, el sem hiszem, hogy ilyen van.


A nyomaték kedvéért: most először csináltam ilyet, előtte nem beszéltünk külön a haragról, hogy azzal mit kell vagy lehet vagy szabad kezdeni. Ha én haragudtam valamiért, azt megmondtam neki, és ő is kiejtette már a száján, hogy "haragszom" - de ennyi. Ehhez képest a fenti párbeszéd szerintem csúcs. És igen, büszke vagyok arra, hogy olyan a kapcsolatom a fiammal, hogy habozás nélkül közli, hogy igen, haragszik, igen, a mamára, és még a megoldást is megmondja. Imádom a gyerekeket! No, nem vagyok naiv, nem lesz ez mindig ilyen egyszerű. De ha a tendencia marad, és a fiúk megtanulják, hogy 


a) "joguk van" haragudni, mérgesnek lenni
b) ezt el lehet mondani
c) megfelelő módon ki lehet ereszteni a gőzt, 


akkor azt hiszem, nagyot léptem előre afelé, hogy boldog embert "neveljek" belőlük.

2011. február 22., kedd

Kismamapass

Anyósom ötlete volt, hogy az Europass mobilitási igazolvány és a Youthpass mintájára a gyesen lévő anyukák kompetenciabővülését (értsd: mi mindent tanultam gyerekterelgetés közben) is regisztrálni kellene valahogy.

Íme, amit én izzadtam ki magamból - sajnos a táblázatot nem tudom ennél normálisabbra szerkeszteni, de éljen a 80/20!

KISMAMAPASS

Miben fejlődtem a GYED/GYES alatt? – Az európai kulcskompetencia-keretbe foglalva

Kompetencia
Ismeretek
Készségek, Képességek
Attitűd / Hozzáállás
Anyanyelvi kommunikáció
Gyerekszókincs, mondókák, versek, dalok

A mondanivaló rövid, egyszerű, pontos megfogalmazása
Átfogalmazás, egyszerűsítés, kevés szóval, kis szókinccsel árnyalt fogalmazás
Nyelvi kreativitás
Pozitív kommunikáció (dog’s language)
Értő hallgatás és figyelem
A másik által közvetíteni kívánt üzenet megértésének szándéka
A nyelvi kreativitás tisztelete
Idegen nyelvi kommunikáció
-
-
-
Matematikai, természettudományi és technológiai kompetenciák
Babaápolás, természetes gyógymódok (aromaterápia, gyógynövények, stb.)
Ok-okozati viszonyok világos megfogalmazása, közvetítése
Logisztikai tervezés, hatékonyság-elemzés és –értékelés
A rendelkezésre álló erőforrások (időbeli, anyagi, szellemi, környezeti) optimális kihasználása
A környezet és benne az ember iránti megnövekedett tisztelet és odafigyelés
Digitális kompetencia
Fórumok használata, blog használata
Kritikus gondolkodás
Önfegyelem
A tanulás tanulása
Nem-formális tanulási módszerek
Összpontosítás – figyelemmegosztás / multitasking
Kérdésekre és új ismeretekre való nyitottság
Türelem
Személyközi és állampolgári kompetenciák
Anyákkal (szülőkkel) szembeni társadalmi elvárások – koncepciók
Munka-magánélet egyeztetésének lehetőségei Magyarországon
Gyermeknevelési támogatások, lehetőségek és kihívások ismerete
Összpontosítás – figyelemmegosztás / multitasking
Stresszkezelés
Egyezkedés, tárgyalás, egyeztetés, nyertes-nyertes megoldások megtalálása
Közösségszervezés, közösségépítés
Nagyobb türelem, kompromisszumkészség
„Megválogatom a harcaimat”
Teret adni a másiknak, támogatni az ő fejlődését (és nem helyette megoldani a helyzeteket)
Odafordulás, másikra való 100%-os odafigyelés
A másik ember méltóságának tisztelete (kortól függetlenül)
Kezdeményezőkészség és vállalkozói kompetencia
Atipikus foglalkoztatási formák, azok előnyei és hátrányai
Nők helyzete a munkaerőpiacon
Személyes lehetőségek felmérése
Egyéni munkavégzés, hatékony időgazdálkodás, IKT jobb kihasználása
Projektkezdeményezés, és – menedzsment, súlypontok, lényegi kérdések gyors és pontos azonosítása
Saját határaim és lehetőségeim felmérése
Felelősségvállalás
A dolgok elengedésére való nyitottság
Kezdeményezés
Kulturális tudatosság és kifejezőkészség
Gyerekversek, mondókák, dalok
Magyar és nemzetközi mesék, mesevilágok
Rögtönzés, kreativitás
Mondanivaló dalban / versben való megfogalmazása
Mások önkifejezésére való nyitottság, kíváncsiság
Mások művészi / kulturális megnyilvánulásainak tisztelete


A kompetencialista és bővebb kifejtése itt található.

2011. február 11., péntek

Nyavalygás helyett

Újraolvastam egy csomó posztot, és megállapítottam, hogy többségében panaszkodom. Szépen vagyunk... oké, terápiás célzattal jó kiírni magamból a nyavalyáimat, de nem szeretném, ha évek múlva csak ezek maradnának meg a kollektív emlékezetben, hiszen annyi gyönyörű pillanatunk is van!

A teljesség igénye nélkül:

Levágtam Dani haját! Szóba került, hogy most már nagyon ráférne, és jön haza a papa, és biztos mennyire örülne ha a Daninak szép új frizurája lenne, menjünk holnap fodrásznénihez - reakció: felpattan, hozza az ollót, beül a kisszékébe, és közli velem, hogy "mama vágja le a Dani haját!" És végigülte, hang nélkül. Egy fodrásznéni valószínűleg sírógörcsöt kapna az eredmény láttán, de én rém büszke vagyok rá.




Dumál. Most már főleg egyes szám első személyben, és hihetetlen dolgokat. Tegnapi kedvencem: "A mamának segíteni kell a ház körül a Daninak: autót menteni, takarítani, enni. Bizony, bizony." (A fontos dolgok az életben...) Mai szókincs-villantás: "Mit csinál a nagyi?" - kérdem tőle. "Olvasgat" - feleli Dani.

Elalszik egyedül! Igaz, hogy csak a nagy ágyban, és előtte kiszól néhányszor, de az utóbbi egy hétben végül minden nap úgy aludt el, hogy nem voltam mellette. (Ezért van időm blogot írni.)

És, hogy Dávid is megjelenjen itt: ő egy angyal. Napsugarasan mosolyog, gyönyörűen eszik (khm... zabál), és éjjel alszik (kopp-kopp-kopp). Ezerrel figyel mindenre és szívja magába az infót - és végtelenül jófej módon hagyja, hogy energiáim nagyobbik részét Danira fordítsam.

Lehet, hogy nem vagyok tökéletes anya, de azért valamit csak jól csinálok. :)

A tökéletes anya mítosza

Elegem van. Kiürültek a tartalékaim, rosszul alszom, állandó lelkiismeret-furdalásom van. Miért is? Nyilván közrejátszik a dologban az a tény, hogy (megint) megjött a rossz idő, nyirkos és szürke minden, esik az eső, hiányzik a napfény, a meleg, a szabad levegő. Február van, tél vége, ilyenkorra majdnem mindenkinek tele a hócipője a téllel, a sötéttel, a hideggel. Nem lehet annyi vitamint szedni és (melegházi) gyümölcsöt-zöldséget enni, ami pótolná a (szoptatás által fokozott) hiányt. És ezzel persze nem csak én vagyok így, hanem Dani is. Megkattan a bezártságtól, miközben nekem nagyon nehezemre esik rávennem magamat, hogy felöltöztessem-összepakoljam magunkat (még mindig fél óra az egyéni csúcsom), és kimenjünk a nyirkos hidegbe.

Azt hiszem, mostanra sokalltam be. A hároméves gyes kiötlői előtt még csak az a cél lebegett, hogy távol tartsák a nőket a munkaerőpiactól, így elrejtsék a belső munkanélküliséget, de az intézkedés hatásai ennél sokkal tovább gyűrűztek. Társadalmi elvárás lett Magyarországon (pszichológiai tanulmányokkal hathatósan megtámogatva), hogy a gyerek születése után az anyja maradjon is vele otthon három évig. Egyetlen mentsége van annak, aki hamarabb megy vissza dolgozni: ha, kvázi, "muszáj" neki. Miközben elismert szindróma lett a "gyes-betegség", még azok a nők is, akik pedig átéltek hasonlót, ferde szemmel néznek arra az anyára, aki ki meri mondani, hogy elege van. Elege van a "tökéletes anya" szerepéből, a gyerekekre való 24 órás odafigyelésből, abból, hogy képtelen egy menetben megreggelizni, egy újságcikket elolvasni, valakivel öt percet zavartalanul beszélgetni.

Összeszedtem, hogy milyen szerepekben kell(ene) tündökölnie az embernek egy 2-3 éves mellett:

  • egy képzett és tapasztalt óvónő tudása és eszköztára kívántatik a gyermek neveléséhez és szórakoztatásához
  • egy dietetikus a megfelelő étrend összeállításához (nehogy valami allergizálót / károsat / akármit kapjon!)
  • egy mesterszakács a különleges baba- és gyermekételek (frissen való!) elkészítéséhez - hiszen a felnőttek által fogyasztott ételek nem megfelelőek neki
  • egy edző a megfelelő mozgásmennyiség biztosításához (annak állóképességével!)
  • egy gyermekpszichológus a gyermeki lélek rezdüléseinek megfelelő kezeléséhez
  • mindez megspékelve egy buddha türelmével.
Na, ez én mind nem vagyok. Igyekszem képezni magam (már csak azért is, mert szórakoztat), de nem állítanám, hogy a szakma csúcsán lennék bármely fenti témában, a türelem pedig soha nem volt erős oldalam.

Ott van az eb elvermelve, hogy persze szeretném jól csinálni. Minél jobban. És nagyon könnyű a saját belső hangjaim helyett az elvárások és elméletek kakofóniájára hallgatni. Nem is tudom, miért. Mert a csapból is ez folyik? Nagyon sok minden folyik még a csapból, ami mind nem izgat. Mert bizonytalan vagyok? Igazából nem vagyok. A 'mit'-ben legalábbis nem. A 'hogyan'-ban már inkább.

Jót akarok a gyerekeimnek. A legjobbat (nyilván). De hogy adott helyzetben éppen mi a legjobb... és most nem a nagy vonalakkal van a gondom, hanem az apró-cseprő mindennapi helyzetekkel. A pillanatnyi prioritásokkal. Szobatisztuló gyerekemet nyaggassam-e a felkelés utáni bilire üléssel (sokáig ez volt a szokás, most éppen sztrájkol), vagy sem? Ragaszkodjam-e ahhoz, hogy a reggeli teámat igenis az asztalnál ülve, nyugiban iszom meg, vagy törődjek bele, hogy addigra Dani minden türelme elfogyott a felkelés-szoptatás-tisztába tevés-öltözés-reggelikészítés-reggelizés menetben (kb.egy óra, ha jók vagyunk) és végre játszani akar, persze velem? Mi mit ér meg?

A mi egyéni helyzetünk persze más lenne, ha Dávid nem akkor születik, amikor. Akkor bizony a nagy már bölcsibe járna, és teljesen más lenne a napi menetrend és az együtt töltött idő mennyisége (és minősége?) is. Én dolgoznék, alig várnám, hogy hazaérjek hozzá - karrierista énem kielégülne az irodában és a programokon,  anyai szívem összes energiáit pedig napi 14-16 helyett 7-8 órában kellene levezetnem. Így viszont esélytelen a bölcsi, és a nagy mellett ott a kicsi is.

Ezért most valószínűleg sokan jól leminősítenek magukban. Csakhogy hiába vagyok boldog háziasszony, aki maga vállalta, hogy gyerekeket nevel és otthon marad velük - engedtessék meg nekem, hogy életem értelmét és kiteljesedését ne kizárólag ebben lássam. Hangsúly a "kizárólag" szón. Mert embert nevelni valóban a legnagyobb kihívás és küldetés (nekem ráadásul a munkám is ez), és én sem adnám semmiért a fiaim első lépéseit és szavait. Speciel úgy vagyok összerakva (és felnevelve - egy ősanya típusú nő által!), hogy másra is van igényem. Anyámnak is volt. Van. Ember is vagyok, nem csak anya. A gyerekem életének első három évében is. Ezt kellene a tökéletesanya-lobbinak végre elfogadnia.

2011. február 6., vasárnap

Vele vagy nélküle?

Férj nélkül könnyebb.

Kifejtem: két kisgyerekkel otthon lenni sokszor könnyebb úgy, ha az apjuk nincs otthon. Kéretik nem a torkomnak ugrani. Nem áll szándékomban kisebbíteni a 2D apukájának érdemeit és jelentőségét. Mindössze megosztom azt a(z először számomra is meglepő) megfigyelésemet, miszerint egy csomó mindent egyszerűbben, könnyebben, kevesebb idegeskedés árán tudok megoldani most, hogy a férjem az Óperencián túl húzza az igát.

Pedig nagyon féltem ettől a helyzettől, tartottam attól, milyen lesz egyedül két három év alatti gyerekkel otthon. Hát, néha nehéz.  Estére nagyon elfáradok, nem is annyira fizikailag mint pszichésen / idegileg. Amikor M. itthon van, legalább megvan az esélyem rá, hogy fél 8 - 8 körül hazajön (még ha nem is mindig). Ilyenkor Dani úgyis a nyakába veti magát, bármit csinálunk, és így jutok egy kis szusszanáshoz. Dávid ilyenkor már alszik, tehát akár azt is megtehetem,hogy olvasok / netezem / teázom / elbambulok. A luxus csúcsa manapság. Napközben erre nem sok esélyem van, mert ha az egyik nagyi el is viszi a nagyot, a kicsi attól még jelen van, és ennek hangot is ad. Bár most, hogy elkezdett hozzátáplálódni, vérmes reményeim vannak...

Máskor meglepően könnyű. Egyrészt a logisztika: mivel apjuk nem jön haza este, nem is kell erre számítani, így az esti rituálékat nem zavarja meg senki és semmi. És ez sokat számít. Kevés idegölőbb dolog van annál, mint amikor az egész nap pörgő, rohangáló gyereket (aki mellett én is alaposan lefáradtam), végre lecsillapítom, esetleg már ágyba is dugom, kezdek reménykedni abban, hogy lesz időm nekem is "lepörögni" mielőtt beájulok... és akkor hazajön az apja, és a gyerek feléled, mint a tökvirág, rohan az ajtóhoz, és örülhetek, ha a tesóját nem ébreszti fel.
Másrészt a nevelés (továbbra is utálom ezt a szót): most nincs itt a vajszívű papa, hogy tőle ki lehessen sírni azt, amit a mama nem engedett meg (még egy mese, még egy kis játék, stb.)
Harmadrészt az estével való "gazdálkodás": most, ha marad időm az estéből (ritka), akkor azt lelkiismeret-furdalás nélkül eltölthetem olyan dolgokkal, amik csak rólam-nekem szólnak. Amikor M. itthon van, ezek a félórák jelentik a kettőnk közös idejét is, azaz dönteni kell, hogy magunkra vagy egymásra fordítjuk. Sokszor nehéz a döntés. Képmutatásnak tartom, ha valaki azt állítja, hogy hát egyértelmű, hogy ilyenkor egymással kell foglalkozni. Nem az. Nekem (és az általam ismert emberek többségének, a férjemet is beleértve) igenis szükségem van saját időre is.

Röviden összefoglalva: eggyel kevesebb emberhez kell alkalmazkodni, eggyel kevesebben vannak a családi élet mindennapjai című képletben. Sőt, nem is csak eggyel. Az egyik legmeghatározóbb tényezővel. Lássuk be: lelkileg nagyon más felállás az, amikor nem is számítok arra, hogy hazajön este 8-ra, mint amikor számítok rá, és csak fél 9-re fut be ("Mikor jön a papaaaaa?"), vagy felhív, hogy 10 előtt nem is fog végezni. (Előfordul. Sokkal gyakrabban, mint szeretném - vagy ő szeretné, ha már itt tartunk.) Ez van, ilyen a munkája. Tudtuk (tudtuk?), amikor elkezdte, hogy erre lehet számítani. De más tudni, és más megélni.

Hogy mit szeretnék inkább, ha választhatnék? Jöjjön haza. Hozzá mentem feleségül, nem a webkamerához. De örülök neki, hogy ezt is megtapasztaltam, és látom, hogy simá(bba)n meg tudom oldani (mint képzeltem).