Az időtényező - még mindig

Ezer éve nem jártam erre, pedig... nem dolgozom (még mindig, fene a jó dógomat), a kölkök meg azért nincsenek mindig itthon. Na jó, azért ez egy kicsit kacifántosabb: Dani iskolás (!!!): heti 5 nap pontosan 8:55-15:20-ig tartózkodik a suliban. Előbb nem nyit az osztályterem, napközi nekik még nincs. Ha 5 percet késem, világvége van. Dávid heti 3 napot jár oviba - 9:15-15:00/17:00. Ez hagy kb. 5,5 órát. Mindenre. Soknak tűnik, és mégsem az. Mos-vasal-tereget-takarít-főz-mosogat-ügyintéz-autószerel-ebédel(!)-bevásárol-internetez-munkátkeres(ne). Nem tudom, hol szúrom el (illetve de, nem vagyok elég fegyelmezett; ebbe nem fér bele, hogy belefeledkezzek egy könyvbe, vagy a kedvenc magazinomba).

Amikor itthon vannak (vagyis a 3 x 5,5 órán kívül)? Carolyn Hax zseniálisan foglalja össze - akinek van gyereke, tudja, hogy csak az igazat és a színtiszta igazat írja; akinek nincs, az egyelőre higgye el nekünk.

Baba eszik.

Villával. Egyedül! Neeeeee, mama, te ne segíts, ÉN csinálom!!!

Baba ezen kívül főz, felmos, porszívózik, duplózik, olvas, táncol, rajzol, fest(!), és megy. A lábán. Bárhová és bármeddig. Mindenhová és folyamatosan. Lépcsőn föl és lépcsőn le. Szigorúan váltott lábbal. Járdán, és úttesten, és úttestre le.

Baba mindezt édesen vigyorogva és mamáját simogatva teszi. Mindaddig, amíg az van, amit ő akar. Abban a pillanatban, hogy nem az van, felháborodva ordít. Nem nyafog, nem panaszkodik - dühöng. Ahogy az egy Oroszlánhoz illik. Azt mondják, a gyereked tükröt tart neked, hát most megkaptam. Csak az a baj, hogy minden dühkitörésnél meg tudnám zabálni - annyira, de annyira átérzem, ami végbemegy benne! Küzdök a röhögőgörccsel, meg a saját legkorábbi emlékeimmel, mikor vörösödő fejjel löki odébb a tányért, csak mert merészeltem segíteni neki levest kanalazni. Amikor ő most egyedül akarja csinálni. Mit piszkálok bele?! Amúgy tök ügyes, teljesen tisztán tud joghurtot, főzeléket, tésztát, krumplit enni. Levest még nem annyira (no, ezért piszkálok bele - de már nem sokáig).

Baba nem fárasztja magát a beszéddel, hiszen a 'mama', 'amma', 'ö!' szókinccsel, valamint mutogatással tökéletesen meg tudja értetni magát. Zenei ízlése igen kifinomult, és pillanatnyi kétséget sem hagy afelől, ha valami nem tetszik neki. Lenyűgöző ritmusérzéke van, és korát meghazudtolóan harmonikusan mozog. Gigantikus méretű őrlőfogakat növeszt éppen, sajnos nem fogja megúszni a fogszabályozást. Átalussza az éjszakát - hacsak nem éhes, szomjas, beteg, náthás, álmodik rosszat, vagy... na, itt állhatnánk jobban. Ellenben elalszik egyedül (saját ágy, sötét, béke, nyugalom, csend), maradjon is így. Jobbkezes. Határozottan, egyértelműen, kétséget kizáróan és nagyon dominánsan az. Ja, és pasi. Határozottan, egyértelműen...

Dávid most múlt 16 hónapos.

Vele vagy nélküle?

Férj nélkül könnyebb.

Kifejtem: két kisgyerekkel otthon lenni sokszor könnyebb úgy, ha az apjuk nincs otthon. Kéretik nem a torkomnak ugrani. Nem áll szándékomban kisebbíteni a 2D apukájának érdemeit és jelentőségét. Mindössze megosztom azt a(z először számomra is meglepő) megfigyelésemet, miszerint egy csomó mindent egyszerűbben, könnyebben, kevesebb idegeskedés árán tudok megoldani most, hogy a férjem az Óperencián túl húzza az igát.

Pedig nagyon féltem ettől a helyzettől, tartottam attól, milyen lesz egyedül két három év alatti gyerekkel otthon. Hát, néha nehéz.  Estére nagyon elfáradok, nem is annyira fizikailag mint pszichésen / idegileg. Amikor M. itthon van, legalább megvan az esélyem rá, hogy fél 8 - 8 körül hazajön (még ha nem is mindig). Ilyenkor Dani úgyis a nyakába veti magát, bármit csinálunk, és így jutok egy kis szusszanáshoz. Dávid ilyenkor már alszik, tehát akár azt is megtehetem,hogy olvasok / netezem / teázom / elbambulok. A luxus csúcsa manapság. Napközben erre nem sok esélyem van, mert ha az egyik nagyi el is viszi a nagyot, a kicsi attól még jelen van, és ennek hangot is ad. Bár most, hogy elkezdett hozzátáplálódni, vérmes reményeim vannak...

Máskor meglepően könnyű. Egyrészt a logisztika: mivel apjuk nem jön haza este, nem is kell erre számítani, így az esti rituálékat nem zavarja meg senki és semmi. És ez sokat számít. Kevés idegölőbb dolog van annál, mint amikor az egész nap pörgő, rohangáló gyereket (aki mellett én is alaposan lefáradtam), végre lecsillapítom, esetleg már ágyba is dugom, kezdek reménykedni abban, hogy lesz időm nekem is "lepörögni" mielőtt beájulok... és akkor hazajön az apja, és a gyerek feléled, mint a tökvirág, rohan az ajtóhoz, és örülhetek, ha a tesóját nem ébreszti fel.
Másrészt a nevelés (továbbra is utálom ezt a szót): most nincs itt a vajszívű papa, hogy tőle ki lehessen sírni azt, amit a mama nem engedett meg (még egy mese, még egy kis játék, stb.)
Harmadrészt az estével való "gazdálkodás": most, ha marad időm az estéből (ritka), akkor azt lelkiismeret-furdalás nélkül eltölthetem olyan dolgokkal, amik csak rólam-nekem szólnak. Amikor M. itthon van, ezek a félórák jelentik a kettőnk közös idejét is, azaz dönteni kell, hogy magunkra vagy egymásra fordítjuk. Sokszor nehéz a döntés. Képmutatásnak tartom, ha valaki azt állítja, hogy hát egyértelmű, hogy ilyenkor egymással kell foglalkozni. Nem az. Nekem (és az általam ismert emberek többségének, a férjemet is beleértve) igenis szükségem van saját időre is.

Röviden összefoglalva: eggyel kevesebb emberhez kell alkalmazkodni, eggyel kevesebben vannak a családi élet mindennapjai című képletben. Sőt, nem is csak eggyel. Az egyik legmeghatározóbb tényezővel. Lássuk be: lelkileg nagyon más felállás az, amikor nem is számítok arra, hogy hazajön este 8-ra, mint amikor számítok rá, és csak fél 9-re fut be ("Mikor jön a papaaaaa?"), vagy felhív, hogy 10 előtt nem is fog végezni. (Előfordul. Sokkal gyakrabban, mint szeretném - vagy ő szeretné, ha már itt tartunk.) Ez van, ilyen a munkája. Tudtuk (tudtuk?), amikor elkezdte, hogy erre lehet számítani. De más tudni, és más megélni.

Hogy mit szeretnék inkább, ha választhatnék? Jöjjön haza. Hozzá mentem feleségül, nem a webkamerához. De örülök neki, hogy ezt is megtapasztaltam, és látom, hogy simá(bba)n meg tudom oldani (mint képzeltem).

Család - És mégis ki kel fel?

Nemrég írtam a kisgyermekes anyák és a pihenés kapcsolatáról. Erre mit mutat ma nekem a kisgyermekes apa?

Hangyát leegyszerűsítettnek érzem a cikket, arról nem is beszélve, hogy megint egy olyan kutatás, ami max. arra jó, hogy "tudományosan" is megerősítse, amit mindenki tud.

Lássuk be: egy anyatejmeghajtású gyerekhez muszáj az anyatejforrásnak felkelnie. Persze lehet fejni azzal a céllal, hogy éjjel apuka etessen cumisüvegből, és vannak helyzetek, amikor ez az aktuálisan nyerő megoldás. Mi is csináltuk Danival annak idején. Egy darabig. Szerencsére a gyerek elég hamar úgy döntött, hogy inkább átalussza az éjszakát, én pedig rájöttem, mennyivel egyszerűbb az élet, ha nem kell fejni. Mert ugyan sokszor felkelt az apja etetni, de bizony én végig (félig) ébren voltam - ma sem tudok úgy aludni, hogy valamelyik gyerek ébren van.
Dáviddal valahogy fel sem merült ez a megoldás. No persze, ő undorodva köpi ki a cumisüveget, függetlenül attól, hogy mennyire éhes, én pedig nem érzem szükségét, hogy erőltessem. Ellenben ő még most is kel éjszaka (de hajnalban mindenképp), tehát kelhetek én is, mert nem szeretek fekve szoptatni. Ha szerencsém van, fél éves korára a hajnali kelést is kitolja egy kicsit, és akkor hawaii lesz!
(Tápszeres babáknál persze eleve adott a lehetőség, hogy az éjszakai etetés(eke)t az atya intézze - hogy mennyire teszi, az más kérdés.)

Szóval az elején adódik, hogy az anya kel fel. Szerintem aztán ez hajlamos így maradni. A gyed/gyes alatt mindenképp ("apának pihennie kell, holnap dolgozni megy"), utána meg már pláne. Hiszen addig is a nő kelt fel. Persze vannak egyéb lehetséges hátterek és okok is - szintén a "mindenki tudja" kategóriából...

Én szerencsés vagyok. A 2D apukája hajlandó felkelni éjszaka, bár nem lelkesedik az alvásmegszakításért (én sem). Apróság? Sőt. Ez is része annak, hogy támogat. Én is dolgozom - ő is családozik. Így érezzük fair-nek. És nekünk ez működik.

Család - és az időtényező

Nem mondtam, hogy egy csomó ideig nem fogok idejutni? Azonnal el kell kezdenem lottózni... Most is fél 11 van, és nekem már régen aludni kellene pötyögés helyett. Szülőapám ma délutáni hozzájárulása a társalgáshoz az a szösszenet volt, miszerint a rádióban hallotta, hogy valami kutatás szerint a kisgyerekes anyák a legkialvatlanabbak az összes vizsgált csoport közül. Nem akartam mondani neki, hogy ezt minden kutatás nélkül is megmondta volna neki bármely kisgyerekes anya. De nem baj, mert most már legalább tudományos bizonyítékunk is van!

Felállás: Dani reggel fél 7 - 7 körül kel. Délután vagy alszik vagy nem, de tuti nem akkor, amikor Dávid is alszik. Este fél 9 és 9 között fekszik le. Az éjszakát ő átalussza (legtöbbször) - Dávid (aki ma három hónapos, jupííí) ezzel szemben vagy átalussza az éjszakát vagy nem, mostanában inkább nem. Ergo legalább egyszer éjjel is kelek. Ő 6 - fél 7 körül ébred, utána jön a nagy dilemma: próbáljak még egy kicsit aludni, vagy nem érdemes?

Lényeg: reggel fél 7 és este 9 között 100% gyerekfelvigyázás van, kizárólag olyasmit lehet csinálni, amiben a kölkök is részt tudnak venni. Semmilyen szinten nem tűrik, hogy ne rájuk figyeljek. Kortünet, ez van. Mosni, mosogatni tudok, mert abban Dani segít. A főzésben és a sütésben is, itt a segítség következtében megnövekedett időigényt kell betervezni, de megoldható. Az olvasás, telefonálás, netezés, vasalás, hajmosás, felnőttekkel való beszélgetés és hasonlók kívül esnek a körön. Ezeket este 9 utánra kell ütemeznem (nem, a fél 7 előtt nem reális). Ha az apjukkal is akarok két szót váltani valami felnőtt témáról, akkor az is ebbe az idősávba esik.

Képlet: napi 8-9 óra alvás nélkül működésképtelen vagyok. Napközben nincs pihenés, valamelyik mindig ébren van. Számoljunk fél 7-es keléssel, plusz kb. háromnegyed órás éjszakai ébrenléttel. Adjuk hozzá a megszakított alvás miatti kipihentségdeficitet.

Kérdés: mikor kell lefeküdnöm ahhoz, hogy kipihenjem magam?

Válasz: legkésőbb 9-kor, Danival.

Na, ez az, amit nem csinálok. Eredmény: lásd a fent idézett kutatást...