Repülünk!

Ááááááááááááááááááááá. Uhhhhhh. Brrrrr. Öhöm. Szóval...

...kaland volt. Ahogy M. megjegyezte: szintet léptünk. Mindannyian. In WOWspeak: lots of XP, no loot. 18 órás utazás (bruttó), ebből 12 a levegőben, 6 órás időeltolódás.

Mit ne mondjak, nem vagyok elragadtatva az angol nemzeti légitársaság gyerekbarátságától. Korrektek voltak mindkét gépen, de semmi több - inkább az volt az érzésem, hogy tehernek, pluszmunkának élik meg, hogy vagyunk (nem mi voltunk az egyetlen kisgyerekkel utazók). Ezzel csak az a bajom, hogy az össz. pluszmunkájuk az volt velünk, hogy Dávid gyerekülését letettük hátul, illetve egyetlen egyszer hátramentem, és megkértem őket, hogy melegítsék meg a bébiételt. Ja, és Dani teljes kétszer (a 12 óra alatt) végigsétált a folyosón. Ezenkívül ezért fizetik őket, in my book a flight attendant is paid to attend to flyers. Morc. Pedig mondtam, hogy először utazom gyerekekkel, de semmi segítőkészséget nem tapasztaltam. Kedvenc mozzanatom: szállok be a gépbe, ott áll a légiutaskísérő (férfi) és a csomagszállító (férfi), és mozdulatlanul nézik, ahogy a 7 hónapossal a kezemben próbálom becsukni a babakocsit, amit az ajtónál le kell adni. Annyit sem mondtott a pasi, hogy a gyerekülést felvihetem, a csomagos srác javasolta. Mivel mindkét gép totál tele volt, a tapasztaltabb utazóktól kapott tippet, miszerint kérj / foglalj el még egy szabad ülést, nem lehetett megvalósítani.
Tapasztalatok összegzése: a légitársaság(ok?) nincs(enek) igazán felkészülve a kisgyerekkel utazókra, és nem is kedvelik különösebben a célcsoportot. Persze, van pelenkázó a vécében (keskeny és kemény), és hajlandóak külön térítés nélkül szállítani a babakocsit (igaz, a babakocsisnak feladható csomag nem jár).

Persze megoldottuk, és Amerika felé félúton már egész jó volt a rendszer: Dávid gyerekülésben az egyik ülésen, Dani keresztben az ölünkben - alszik. Amíg ébren vannak, kicsit bonyolultabb a dolog, mert szórakoztatni kell őket. Egyébként csak szuperlatívuszokban írhatok a fiúkról: végtelenül türlemesen, együttműködően, kitartóan viselték a tortúrát. Mentek, nézelődtek, segítettek, egyszóval angyaliak voltak.

Egy ponton viszont szavam sem lehet: Heathrow-n a biztonsági ellenőrzésnél előrevették a gyerekeseket (Ferihegyen nem), és nagyon normálisan is csinálták. A mellettem levő anyuka nem biztos, hogy egyetértett ezzel, mert ragaszkodtak hozzá, hogy bontsa ki és kóstolja meg a bébiételeket, és -italokat, és a dobozos babatejet nagyon nem akarta kinyitni. Én is kóstoltam, de egyrészt tudtam, hogy ez lesz, másrészt üveges bébikaját vittem (egyáltalán, kinek jutott eszébe nem visszazárható kiszerelésben árulni babakaját?!).

Az amerikai bevándorlásnál nincs ilyen kedvezmény, mindenki állja csak végig. Érdekes módon, helyi idő szerint este tízkor (otthon hajnali négy) valahogy eszembe sem jutott, hogy előre akarnék menni, csak mentem szépen előre a kordonok között, á la vak ló. Jóóóól kikérdezgettek minket, begyűjtötték az összes ujjlenyomatunkat és retinaszkenneltek, mindezt kellően morc pofával, de végül bebocsájtást nyertünk. Az iráni taxisofőr, aki a reptérről a lakásig hozott minket, roppant helyes és segítőkész volt, ellenben láthatóan nem tartotta szükségesnek, hogy a kezét a kormányon tartsa. A washingtoni körgyűrűt éppen több helyen is felújítják, a sávelhúzás-szlalom kifejezetten extrém sport.

Mindenesetre megérkeztünk, egyben, mostanra már a jetlag-et is egész jól leküzdöttük, bár Dávid még mindig hajnali ötkor kel. További washingtoni tapasztalatok később.

F(od)rásznéni

A nagyobbik gyerekem kezd mangafazont ölteni. Nem, nem a szeme nőtt kétszeresére, és a haja sem lett narancssárga. A frizurája ellenben határozottan mangás. Meglehetős... ehm... eklektikusan van vágva a haja, és most, hogy nő, különböző helyeken vannak helyes kis csúcsos lenövések, szembe lógó frufrurészek és hasonlók.  A röhej az, hogy jól áll neki. A gond meg, hogy nem maradhat így, mert a következő állapot a punk-rock stíl, ami viszont nekem nem jön be.










És ímé a gordiuszi hajcsomó: hogyan vegyük rá két és fél éves szemünk fényét, hogy engedje levág(at)ni a haját? A legutolsó alkalommal, amikor megkíséreltem, olyan üvöltést csapott, hogy biztos voltam benne, a szomszédok ki fogják hívni ránk a gyermekvédelmi szolgálatot. Nem vicc! Számomra sokkszerű volt az élmény, azóta nem vagyok hajlandó ollóval közelíteni a hajához - az eredményt lásd fent. Egyszer voltunk fodrásznál (illetve kétszer, de az első alkalommal csak a székig jutott, a hajvágásig nem), akkor is csak azért, mert a fodrászüzlet ablakán benézve meglátott egy hatalmas kamiont, és mindenáron be akart menni - én meg megmondtam neki, hogy csak akkor  mehetünk be a fodrásznénikhez, ha levághatják a haját. Csak félig voltam manipulatív dög: azt hiszem, elég furán vette volna ki magát, ha bemegyünk a fodrászatba játszani... így hát beült a székbe, mindkét kezében egy kamiont szorongatva, és könnyekkel a szemében, görcsbe rándult testtel tűrte, hogy a fodrásznéni levágja a haját. A kicsi (előre kötve!) mindeközben igyekezett úgy tenni, mint aki nincs ott. Majd megszakadt a szívem, pedig nem tartozom a vajra kenhető anyák közé (hé, az orrát is kiporszívózom, ha kell!). A csaj szerint még egy-két alkalommal sírni fog, aztán simán tűri majd a dolgot. Hát kösszép. Én nem akarom, hogy sírjon, nem akarom, hogy behúzott nyakkal, félelemtől merev tekintettel tűrje a hajvágást! Viszont metálos loboncot sem gondolnék egy ekkora fiúgyermeknek. Ötletek?

Adventi naptár

Amikor a karrierista anyából kitör a kreativitás :)

Hozzávalók:

24 db gyufás skatulya
1 ív A2-es zöld kartonpapír
piros és zöld csomagolópapír
dekormatrica
olló, ragasztó, vonalzó

A skatulyák nálunk hűtőmágnest, matricát, lufit, óriásmazsolát és hasonlókat tartalmaznak, de persze csokival is kiváló lehet. Nekem egy délutánomba került megcsinálni, de ez különböző zavaró tényezőknek tudható be (családi ebéd, ebéd utáni családi beszélgetés, 2 db apró fiúgyermek sertepertélése, stb.) - ha zavartalanul tevékenykedhetek, szerintem 2 óra alatt tokkal-vonóval kész lett volna.

Elsején megy a gyerekszoba falára. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan tartom vissza Danit attól, hogy rögtön kinyissa az összes "ablakot"...

Terápia

Oldalnyi listám van arról, mi mindenről akarok írni a blogba - időm meg... amint látjátok. Na, nem gond, majd szépen sorban...

... kicsit módosítanom kellett az eredeti elképzeléseimen (idő...hiány...). A terv az volt, hogy a héten minden nap írok egyet, terápiás céllal, de nem jött össze - ez a zanza:

A ramaty hangulat nem az az állapot, amiben sokáig tengődni szeretnék, ezért még a múlt vasárnap kidolgoztam a terápiát - nekem ez működik, azt nem állítom, hogy bárkinek tutifix módszer. Elemei:

1. Kiírom magamból - segít rendszerezni a gondolatokat, és megkönnyebbülök attól, hogy "kiadtam" magamból (pipa, lásd az előző bejegyzést)
2. Begyűjtöm az írott és szóban elhangzó részvétnyilvánításokat / buksisimogatásokat / fenékenbillentéseket - ezek igenis kellenek az ember lányának, hogy érezze, nincs egyedül, törődnek vele, és még ötleteket is adnak a megoldásra. Tiszta haszon.
3. A szimpatikus ötletekből és a saját kútfejemből összeválogatom az akcióterv részleteit
4. Megvalósítom az akciótervet (ez a nehéz rész)

Akcióterv:

• Sajátidő-nyerés: értsd: egy gyerek sem. Sőt, férj sem. Csak én. Énénén. Séta-olvasás-kád víz-vásárlás. Net nem. Az leszív. Feltétel: bébiőr. Megvalósítás: nagymamabevonás. Legalább gyakorolhatom a segítségkérést és -elfogadást, és a saját félelmeim ('már így is túl sokat kérek tőlük') legyőzését.
• Sikerterápia: családi és karriertéren elért sikereim összegyűjtése az elmúlt két és fél évből, önbizalomerősítési céllal.
• Páros gyakorlatok: férj+én. Csevely, tévé, kávé, vatevör. Csak gyerek nem. Esténként és hétvégén megvalósítható, ügyesnek kell lenni, mert ütközhet a következő ponttal.
• Alvás: lefekvés legkésőbb 9-kor. Feltétel: önfegyelem. Megvalósítás: akadozik.
• Érdekérvényesítés: be kell látnom, hogy nagyD kezd kicsit elkanászodni, és hozzászokni ahhoz, hogy mindig igyekszem megoldani, hogy az lehessen, amit ő akar. Sok, nem megy, vissza kell venni a válaszkészségből - néha még be sem fejezem az egyik "feladatot", már adja is a következőt. Jön a több korlát és a több "nem." Persze csak annyira, hogy az ő igényei mellett az enyémek (és a kistesóéi) is kielégüljenek. (Nevelem a gyereket... jaj, de utálom ezt a szót!)

Család - mivé nevelem a gyerekeimet?

Olvasgatok. Ez már önmagában luxus két kicsi mellett. Ráadásul "szülőképző" könyvet, ami pláne luxus. Mindenesetre találtam benne egy érdekes feladatot: jövőt kell álmodni a gyereknek. Nem, ez nem azt jelenti, hogy most jól kitalálom, hogy hogyan nézzen ki, mit tanuljon, miről mit gondoljon, milyen lányt vegyen feleségül és hány unokát nemzzen nekem. Sőt. A kifejtő kérdés így hangzik: "mi is az, amit szülőként el akarsz érni?"

Én, kérem szépen, készültem - már Dani születése előtt is gondolkodtam azon, hogy mit is akarok elérni, mint szülő. Mikor tekintem magam sikeres szülőnek? A választ leginkább így lehet megfogalmazni: akkor, ha megadtam neki mindent, ami ahhoz szükséges, hogy a potenciálját kibontakoztathassa. Vallom, hogy szülőként az a feladatom, hogy a tőlem telhető legjobb érzelmi, intellektuális, anyagi, stb. hátteret  biztosítsam a gyerekeimnek ahhoz, hogy mindazokat a képességeket, tehetséget, indíttatást (életfeladatot?), amit magukkal hoztak, meg tudják valósítani.

Más szóval: lehetőségeket akarok adni nekik. Megoldásokat nem. Azt szeretném, hogy megtalálják a saját megoldásaikat.

Idáig tiszta. A részleteken eddig nem nagyon gondolkodtam, most a könyv kapcsán indultak el a kerekek ott bent. Mégis, milyen az az ember, aki a fent felvázolt hátteret megkapja? Ha úgy működik a dolog, ahogy azt én szeretném, mi lesz az eredmény? És mi benne az, ami az én részem, amiért én tudok tenni? (A maradék úgyis a fiúk dolga)

Szóval, a célszemély:

1. BOLDOG - a saját definíciója szerint. Elégedett az életével, a világban elfoglalt helyével. Tisztában van azzal, hogy a szmájli nem az idő 100%-ában lebeg a feje felett, és képes ezt elfogadni. Képes magát 'boldoggá tenni', megtalálni azokat a (legális és erkölcsileg elfogadható) módokat, melyekkel a saját boldogságát biztosítani tudja.
   Amit én tehetek: példát mutatok, és tudatosítom benne, hogy a boldogsága elsősorban rajta múlik, nem a környezeten.
2. SIKERES - ismét csak a saját mércéje szerint. Meg tudja határozni, hogy neki személy szerint mi jelenti a sikert, ennek eléréséért dolgozik, és tudja azonosítani a részsikereket is. Tud örülni a sikerének, elismeri a saját teljesítményét, nem érzi cikinek, ha büszke arra, amit elért (de persze nagyképű hólyaggá sem válik).
   Az én részem (az örök példamutatáson túl): segítek neki megtalálni a saját siker-definícióját, segítek felismerni a saját (és mások!) sikereit, támogatom abban, hogy a céljaiért dolgozzon.
3. HASZNOS* - amit hozott, és amit kapott, azt a világ és a társadalom hasznára fordítja. Ennek nem kell terézanyai szintű és hatású tevékenységnek lennie, ha a saját környezetében 'hat', az is bőven jó. Tálentumok, tálentumok...
   Anyjuk: mutatja a példát bőszen.

Most ennyi jutott eszembe... így újraolvasva, nem kis feladatot adtam magamnak... no, nem baj,a kihívások motiválnak, a kaland halad, visszacsinálni nem lehet - 20 év múlva jelentek.

* Lehet, hogy mostanában túl sok Thomas-t nézek?

Család - viaszosvászon

A kisgyermekes anya szemszögéből a kerék óta a legzseniálisabb találmány. Strapabíró, könnyen takarítható, olcsó, és nem kapsz szívbajt, amikor a gyerek leönti kakaóval / szétkeni rajta a borsófőzeléket / kiönti a gyümölcslevest. Ma már kifejezetten normális mintájú, a szövetterítőre megtévesztésig hasonló példányokat lehet kapni. Egy és hároméves kor között ráadásul a gyermek élvezettel tanulmányozza a mintákat (evés előtt, közben és helyett), és elszórakoztat saját műértelmezésével. A gyűjtemény vaku nélkül és vakuval:

Miért pont a viaszosvászon? Mert egyike a "tökéletes anyaságot" (mostantól TA) megkönnyítő modern eszközöknek (ebbe a kategóriába tartozik még többek között a botmixer, a muffinsütő tepsi és az automata mosó-szárítógép).