F(od)rásznéni

A nagyobbik gyerekem kezd mangafazont ölteni. Nem, nem a szeme nőtt kétszeresére, és a haja sem lett narancssárga. A frizurája ellenben határozottan mangás. Meglehetős... ehm... eklektikusan van vágva a haja, és most, hogy nő, különböző helyeken vannak helyes kis csúcsos lenövések, szembe lógó frufrurészek és hasonlók.  A röhej az, hogy jól áll neki. A gond meg, hogy nem maradhat így, mert a következő állapot a punk-rock stíl, ami viszont nekem nem jön be.










És ímé a gordiuszi hajcsomó: hogyan vegyük rá két és fél éves szemünk fényét, hogy engedje levág(at)ni a haját? A legutolsó alkalommal, amikor megkíséreltem, olyan üvöltést csapott, hogy biztos voltam benne, a szomszédok ki fogják hívni ránk a gyermekvédelmi szolgálatot. Nem vicc! Számomra sokkszerű volt az élmény, azóta nem vagyok hajlandó ollóval közelíteni a hajához - az eredményt lásd fent. Egyszer voltunk fodrásznál (illetve kétszer, de az első alkalommal csak a székig jutott, a hajvágásig nem), akkor is csak azért, mert a fodrászüzlet ablakán benézve meglátott egy hatalmas kamiont, és mindenáron be akart menni - én meg megmondtam neki, hogy csak akkor  mehetünk be a fodrásznénikhez, ha levághatják a haját. Csak félig voltam manipulatív dög: azt hiszem, elég furán vette volna ki magát, ha bemegyünk a fodrászatba játszani... így hát beült a székbe, mindkét kezében egy kamiont szorongatva, és könnyekkel a szemében, görcsbe rándult testtel tűrte, hogy a fodrásznéni levágja a haját. A kicsi (előre kötve!) mindeközben igyekezett úgy tenni, mint aki nincs ott. Majd megszakadt a szívem, pedig nem tartozom a vajra kenhető anyák közé (hé, az orrát is kiporszívózom, ha kell!). A csaj szerint még egy-két alkalommal sírni fog, aztán simán tűri majd a dolgot. Hát kösszép. Én nem akarom, hogy sírjon, nem akarom, hogy behúzott nyakkal, félelemtől merev tekintettel tűrje a hajvágást! Viszont metálos loboncot sem gondolnék egy ekkora fiúgyermeknek. Ötletek?