Ma voltam fejtágítón. Végighallgattam két előadást, és kaptam információs füzetet is. A téma: óvodai jelentkezés.
Az kérem szépen úgy van, hogy a kerületben naaaagyon népszerűek az óvodák. Annyira azok, hogy sok kerületen kívüli is szeretné ide járatni a gyerekét (és ennek érdekében mindenféle trükköktől sem riadnak vissza ám!). Ezért aztán megesik, hogy saaaajnos el kell utasítaniuk kerületi gyerekeket is.
Mindez "játszótéri fordításban": örülj, ha a gyereket egyáltalán felveszik valahova oviba, és ne is gondolj arra, hogy te választhatsz neki ovit / óvónénit.
Hm.
Dani ez év júliusában lesz három éves. Bölcsibe nem járt, mert nem vették fel, hiszen én már terhes voltam Dáviddal. Igényli a társaságot, a játékot, a mozgást, egyértelműen közösségérett. Szeptembertől oviba megy. Megy, mert én nem tudok már neki sem olyan társaságot, sem olyan elfoglaltságot biztosítani, mint egy óvoda. Megy, mert dolgozni akarok. Megy, mert neki is, nekem is így jó. Most már csak azt kell elérnem, hogy legyen is hova mennie.
Kerületi lakos (már a ükanyja is az volt), és a harmadik szülinapján is túl lesz szeptemberre, két pipánk tehát már van. Mint kiderült, a harmadik pipa az anya munkája, amit tudtommal nem is kérdezhetnének az óvodák. Nos, állásom van, ez a pipa is meglesz. Ezután pedig marad a reménykedés, illetve az ismerősök és protekciók mozgósítása - mert teszik, nem tetszik, ez igenis számít.
Hogy szeretném-e én választani az óvodát / óvónénit? Azt, aki / ami a legjobban passzol a gyerekhez? Ahol a legjobban érzi magát? Ahol olyan odafigyelést, törődést kap? Ami hároméves lábakon is megközelíthető, és nem kell kocsiba ülni hozzá? Hogyne szeretném! Ám a mai magyar (de legalábbis helyi) valóságban, lehet, hogy kicsit sokat akarok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése