2011. december 11., vasárnap

Baba eszik.

Villával. Egyedül! Neeeeee, mama, te ne segíts, ÉN csinálom!!!

Baba ezen kívül főz, felmos, porszívózik, duplózik, olvas, táncol, rajzol, fest(!), és megy. A lábán. Bárhová és bármeddig. Mindenhová és folyamatosan. Lépcsőn föl és lépcsőn le. Szigorúan váltott lábbal. Járdán, és úttesten, és úttestre le.

Baba mindezt édesen vigyorogva és mamáját simogatva teszi. Mindaddig, amíg az van, amit ő akar. Abban a pillanatban, hogy nem az van, felháborodva ordít. Nem nyafog, nem panaszkodik - dühöng. Ahogy az egy Oroszlánhoz illik. Azt mondják, a gyereked tükröt tart neked, hát most megkaptam. Csak az a baj, hogy minden dühkitörésnél meg tudnám zabálni - annyira, de annyira átérzem, ami végbemegy benne! Küzdök a röhögőgörccsel, meg a saját legkorábbi emlékeimmel, mikor vörösödő fejjel löki odébb a tányért, csak mert merészeltem segíteni neki levest kanalazni. Amikor ő most egyedül akarja csinálni. Mit piszkálok bele?! Amúgy tök ügyes, teljesen tisztán tud joghurtot, főzeléket, tésztát, krumplit enni. Levest még nem annyira (no, ezért piszkálok bele - de már nem sokáig).

Baba nem fárasztja magát a beszéddel, hiszen a 'mama', 'amma', 'ö!' szókinccsel, valamint mutogatással tökéletesen meg tudja értetni magát. Zenei ízlése igen kifinomult, és pillanatnyi kétséget sem hagy afelől, ha valami nem tetszik neki. Lenyűgöző ritmusérzéke van, és korát meghazudtolóan harmonikusan mozog. Gigantikus méretű őrlőfogakat növeszt éppen, sajnos nem fogja megúszni a fogszabályozást. Átalussza az éjszakát - hacsak nem éhes, szomjas, beteg, náthás, álmodik rosszat, vagy... na, itt állhatnánk jobban. Ellenben elalszik egyedül (saját ágy, sötét, béke, nyugalom, csend), maradjon is így. Jobbkezes. Határozottan, egyértelműen, kétséget kizáróan és nagyon dominánsan az. Ja, és pasi. Határozottan, egyértelműen...

Dávid most múlt 16 hónapos.