2012. szeptember 21., péntek

Karrierista anya dolgozik

Az úgy volt... hogy a gyerekprojekt előtt volt ám nekem munkám. Sőt, mi több, hivatásom. Fiatalok nem-formális oktatásával foglalkozom, és mielőtt valaki elszalad, fordítok: nyári táborokat, (nemzetközi) ifjúsági cseréket, képzéseket, önkéntes programokat szervezek azzal a céllal, hogy egy csomó mindent, amit formálisan (= iskolában) nem lehet, vagy csak nem szoktunk tanulni, lehessen. Vigyázat, hangzatos szavak jönnek! - önismeret, kommunikáció, konfliktuskezelés, projektmenedzsment, kezdeményezés, stbstbstb. A hangsúly itt nem annyira az élményen van, bár az is fontos, sőt jó, sőt kell - hanem azon, amit és ahogyan tanul belőle az ember. Egyszerre egyszerűbb és bonyolultabb, mint ahogy hangzik, mindenkinek ajánlom, hogy egyszer próbálja ki.

Hivatásom az most is van, csak a munkám kevesebb - lássuk be, két kisgyerekkel az ember nem tart tíznapos nemzetközi kompetenciafejlesztő tréninget. Bentlakásos, tíznapos [...] tréninget. Kivéve, ha (és ez itt a reklám helye) az Egyesek Ifjúsági Egyesületnél dolgozik. Dolgozott. Mivel a ködös Albionban nem kapkodtak utánam az ifjúsági szervezetek (úgy kell nekik!), belefért a nyaramba, hogy hosszabb időre hazamenjek Magyarországra. Naná, viszem a gyerekeket nagyizni, balatonozni, meg túrórudizni. Mivel mondern, 21. századi nőként viselkedtem, és a GYED alatt is tartottam a kapcsolatot a munkahelyemmel (értsd: önkéntes alapon gyakoroltam a hivatásomat mindvégig - lásd projektek menedzselése meg elnökösködés meg hasonlók), sem a pikszisből, sem a gyakorlatból nem estem ki. Így, amikor felmerült, hogy a fiúk már elég nagyok, nekem meg tréningelvonási tüneteim vannak, nem azt tárgyaltuk meg a kollégákkal, hogy miért nem tudok mégsem tréninget tartani (Anglia, tíz nap, bentlakás, 4,5 éve csináltam utoljára), hanem azt, hogy hogyan fogjuk megoldani.

Megoldottuk - két(!) nagymama, egy szuperjófej tréning team és egy még szuperjófejebb csoport segítségével. Nagyon élveztem, nagyon elfáradtam benne, és nagyon sokat tanultam belőle. Zanza:

1. Még mindig értek ahhoz, amit csinálok. Sőt, sok szempontból jobban értek hozzá, mint 4,5 évvel ezelőtt. Annak ellenére, hogy azóta nem tartottam ilyen tréninget (másfélét, rövidebbet igen), rengeteget fejlődtem, és tanultam a GYED alatt. Ennek része volt a coachképzés is - de döbbenetes módon, a legtöbbet valószínűleg az anyaságból tanultam.  Nem is annyira a gyerekeimtől, hanem abból, hogy (és ahogy) az anyjuk vagyok. Megértem-beértem. És remélem, hogy ez a folyamat folytatódni fog. Ilyen szempontból talán szerencsésebb vagyok az átlágnál: a szakmám és az anyai szerepem erősítik egymást.

2. Mindezzel együtt azért kijöttem a gyakorlatból: az a fajta mentális állóképesség (mental fitness), ami ehhez a nagyon intenzív programhoz szükséges, bizony nem volt meg bennem. Hamar elfáradtam agyilag, és ezt 40 fiatal mellett nem engedheti meg magának az ember. Nem véletlenül van a szokásosnál nagyobb team az ilyen tréningeken (na jó, a módszer miatt is, de azért is, hogy egymást kisegítsük) - örök hálával tartozom a többieknek, amiért olyan könnyedén és profin beugrottak / kisegítettek, ahogy tették. Ezzel nem nagyon van mit tenni, edzeni kell - azaz sok tréninget tartani, hogy visszajöjjön az állóképességem.

3. A családot nem lehet kikapcsolni. Akár velem vannak, akár a világ túlsó végén, tíz napra nem lehet 'pause'-t nyomni rájuk. Nagymamák ide, nyaralás oda, a család valamilyen formában jelen lesz a munkám során, akár fizikailag, akár kérdések, döntések formájában. És nem mondhatom azt, hogy most a nagyik vagy apátok foglalkozzon ezzel. Ezt bele kell kalkulálnom, és fel kell készülnöm rá. Plusz energia, plusz idő, de ez van.

4. Igenis be lehet vinni egy négy- és egy kétévest egy kompetenciafejlesztő tréningre. Dani kiválóan beilleszkedett, segített tréninget vezetni, összehaverkodott egy csomó emberrel, általában remekül érezte magát, és a tréninghez is hozzátett. Dávid körbeimádtatta magát, és kommunikációra bírt olyanokat is, akikkel amúgy lehet, hogy két szónál többet nem beszéltem volna. Számomra megnyugtató a tudat, hogy abban, amit csinálok, igenis lehet nekik olyan helyet-feladatot-funkciót találni, amivel nemhogy hátráltatnák, épp ellenkezőleg: segítik a munkámat. Ez azért extrán fontos, mert ha egyszer Angliában is elkezdem ezt csinálni, őket tennem kell valahova, és itt nincsenek nagymamák. A módját persze ki kell találni, de most már bizonyítékom is van arra, hogy megoldható.

5. Ez nekem kell! Ebben mondjuk nem volt semmi újdonság, csak az ismételt megerősítése annak, hogy hivatásom van, nem (csak) munkám. Elfáradtam, nem volt tökéletes, amit csináltam, de jó volt, feltöltött, és a visszajelzések alapján a résztvevőknek és a teamnek is tudtam valami értékeset adni. És akkor már megérte.

MÉÉÉÉÉÉG!

2012. szeptember 14., péntek

Anya sikeres

Magyarországon zajlik az élet, a maga mostanában szokásos módján: politikusaink bátran szembeszállnak a kor szellemével, mert hogy is van az kérem szépen, hogy egy nő mást is akar, mint szülni három-négy-öt gyereket?! Én ebben a blogban már többször bevallottam, hogy bizony akarok mást is. Nyilván mert egy elfajzott, emancipált, önmegvalósító nőszemély vagyok. Nos, ha az vagyok, akkor az vagyok - már az általános iskolában is gaz deviáns voltam, aki nem csak, hogy szerette a komolyzenét meg a görög mitológiát, de volt képe mindezt nyíltan vállalni is.

Egyetértek azzal, hogy "vissza kellene állítani a családnak, a gyermekvállalásnak a rangját és szerepét." A gond ott van, hogy szerény véleményem szerint a gyermekvállalásnak nem akkor lesz(?) újra(?) rangja, ha hazazavarjuk a nőket szülni. Sőt. Akkor lesz, ha társadalmi szinten elismerjük, hogy gyereket nevelni igenis kemény munka, komoly feladat - és nem egyemberes. És ha azt is elismerjük mindemellett, hogy a gyereknevelés az élet része (mármint annak, aki úgy dönt, hogy akar gyereket, és vállalja a feladatot - mert ez nem a hazafias kötelesség kategória!), de nem az élet egésze. Mert igenis lehet több területen "önmegvalósítani" és sikeresnek lenni. Sőt, kell. Nekem legalábbis.

Hangulatfokozónak összeírtam a családi és karriertéren elért sikereimet az elmúlt négy évből (amióta anya vagyok). Íme a lista:

(Sikernek az minősül, amit én annak tartok - ez lehet valamilyen eredmény vagy teljesítmény, de lehet olyasmi is, amit bevállaltam, megtettem, bár eredménye nem lett (vagy nem az, amit szerettem volna). Valami, amire rájöttem, amit megtanultam, sőt, az is, amikor megvilágosodott, hol követtem el a hibát valamiben.)

Család:

  • Dani megoldás-orientált gondolkodásmódja
    Imádom, hogy ha szembetalálja magát egy helyzettel, azonnal előjön egy megoldással - még ha ez sokszor abban nyilvánul is meg, hogy "majd a mama leveszi/elrakja/megsüti." Ennél kifinomultabbakat is tud persze, pl. ha Dávid sír, arra nemcsak az lehet a megoldás, hogy szoptassam meg (régebben), de az is, hogy ad neki valami játékot, hogy játsszon. És ebben nekem is részem van, nem is kicsi - mert apró koruk óta terelgetem őket afelé, hogy ha valami nem úgy van, ahogy szeretnék, akkor ne csak panaszkodjanak, hanem csináljanak is valamit azért, hogy jó legyen.
  • Ismerkedés ismeretlenekkel a játszótéren, a játszóházban és az interneten - és az ebből fakadó összes előny (szupi gyerekruhák, receptek, gyümölcslevek, találkozók, dumapartik, stb.)
    Ez nekem messze nem magától értetődő - bármennyire is szeretnék néha, soha nem voltam a társaság-központja típus, nehezen ismerkedem, csomószor érzem magam hülyén ilyen helyzetekben. Komoly munkám van a fenti sikerben. 
  • Logisztikai és szervezettségi PhD-fokozat (hatékonyság/secundum ugrásszerű növekedése)
    Korábban sem voltam rossz, de egy, majd két gyerekkel az ember lánya nagyon hamar megtanulja, hogyan használjon ki minden egyes másodpercet és lehetőséget, ha nem akar megbolondulni.
  • A dolgok (félelmek, görcsök, hiedelmek) elengedésének továbbfejlesztése
    Ezen még van mit dolgozni, viszont a fiúk mellett két okból sem szalonképesek az anyai görcsök: egyrészt, mert nincs rájuk idő és energia, másrészt, mert a gyerekek azonnal leveszik, hogy valami nincs rendben.
  • A segítség kérésének és elfogadásának művészete
    Ebben nem vagyok, soha nem is voltam jó. Igyekszem...
  • Hogy Dani kétéves koráig ellen tudtam állni a képernyő csábításának! (Csak azóta néz tévét / tyúbot - előtte max. heti egy Vízipók volt)
  • Hogy már mind a kettő könyvtártag, van olvasójegyük, és válogatják maguknak a kikölcsönözni való könyveket
    Az én fiaim! :) És ők mondják hogy menjünk könyvtárba! Sőt, a könyvesbolt gyerekrészlegét is nagyon csípik.
  • Dani szókincse magyarul és angolul egyaránt.
    Mert olvasunk nekik rengeteg mesét, mert beszélgetünk velük, mert énekelünk nekik. Dávid is egyre jobb.
  • Rengeteget mesélek nekik, és én is élvezem!
  • Hogy el tudtam engedni Dani mozgásfejlődésével kapcsolatos paráimat (9 hónaposan ült fel, 13 hónaposan kezdett mászni, másfél évesen járni. Sokat hallgattam, hogy hát-hát...)
  • Hogy megoldom, hogy legyen M.-mel kettesben töltött időnk, közös programunk
    Nagyon sokat számít! Erre főleg olyankor szoktunk rájönni, amikor egy ideig nem jön össze...
  • Zökkenőmentes költözés Angliába
    Úgy logisztikailag, mint családilag. Erre nagyon büszke vagyok. Sok segítséget kértem és kaptam hozzá, amire külön is büszke vagyok.
  • Két mosolygós, nyitott, bátor gyerek (ennek egy része adottság, belőlük fakad. Egy másikhoz én is kellek.)

Karrier:

  • Elvégeztem egy coach képzést a GYED alatt. Beleértve a szakmai gyakorlatot is. Sőt, dolgoztam is coachként.
  • Projektmenedzserként végigvittem egy másfél éves nagyprojektet az egyesületben (ebben milliónyi részsiker van)
  • Tudatosság: tudatosítottam magamban, és elfogadtam, hogy ez (munka, karrier) nekem igenis kell, így érzem jól magam
  • Kompetenciák: hatékonyság, szervezőkészség, multitasking, kommunikáció, tárgyalástechnika - sorolhatnám a divatosabbnál divatosabb szavakat
  • Elkezdtem blogolni
  • Tréninget is tartottam, nem is egyet. Idén nyáron már a bentlakásos nemzetközit is bevállaltam - gyerekestül! Erről majd írok külön.
  • Két évig az egyesületem elnöke voltam - és nem csak papíron, dolgoztam vele nem keveset.
  • Az angliai munkavadászat kapcsán végre összeraktam egy valóban ütős, komoly CV-t.
  • Letisztult bennem, mit és hogyan szeretnék csinálni (a szakmámban) itt Angliában.