2010. november 20., szombat

Család - És mégis ki kel fel?

Nemrég írtam a kisgyermekes anyák és a pihenés kapcsolatáról. Erre mit mutat ma nekem a kisgyermekes apa?

Hangyát leegyszerűsítettnek érzem a cikket, arról nem is beszélve, hogy megint egy olyan kutatás, ami max. arra jó, hogy "tudományosan" is megerősítse, amit mindenki tud.

Lássuk be: egy anyatejmeghajtású gyerekhez muszáj az anyatejforrásnak felkelnie. Persze lehet fejni azzal a céllal, hogy éjjel apuka etessen cumisüvegből, és vannak helyzetek, amikor ez az aktuálisan nyerő megoldás. Mi is csináltuk Danival annak idején. Egy darabig. Szerencsére a gyerek elég hamar úgy döntött, hogy inkább átalussza az éjszakát, én pedig rájöttem, mennyivel egyszerűbb az élet, ha nem kell fejni. Mert ugyan sokszor felkelt az apja etetni, de bizony én végig (félig) ébren voltam - ma sem tudok úgy aludni, hogy valamelyik gyerek ébren van.
Dáviddal valahogy fel sem merült ez a megoldás. No persze, ő undorodva köpi ki a cumisüveget, függetlenül attól, hogy mennyire éhes, én pedig nem érzem szükségét, hogy erőltessem. Ellenben ő még most is kel éjszaka (de hajnalban mindenképp), tehát kelhetek én is, mert nem szeretek fekve szoptatni. Ha szerencsém van, fél éves korára a hajnali kelést is kitolja egy kicsit, és akkor hawaii lesz!
(Tápszeres babáknál persze eleve adott a lehetőség, hogy az éjszakai etetés(eke)t az atya intézze - hogy mennyire teszi, az más kérdés.)

Szóval az elején adódik, hogy az anya kel fel. Szerintem aztán ez hajlamos így maradni. A gyed/gyes alatt mindenképp ("apának pihennie kell, holnap dolgozni megy"), utána meg már pláne. Hiszen addig is a nő kelt fel. Persze vannak egyéb lehetséges hátterek és okok is - szintén a "mindenki tudja" kategóriából...

Én szerencsés vagyok. A 2D apukája hajlandó felkelni éjszaka, bár nem lelkesedik az alvásmegszakításért (én sem). Apróság? Sőt. Ez is része annak, hogy támogat. Én is dolgozom - ő is családozik. Így érezzük fair-nek. És nekünk ez működik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése