2010. november 20., szombat

Ramaty

A kedélyállapotom. Sokat gondolkodtam rajta, hogy blogoljam-e az egészet, de az eddig próbált gyógymódok nem váltak be, így kipróbálom ezt is, hátha működik.

Elégedetlen vagyok magammal, és nem kicsit. Azzal, amit csinálok. És ahogyan. Újraolvasva az elmúlt 2-3 hét bejegyzéseit például, iszonyú nagyképűnek és tudálékosnak tűnök saját magamnak, egyáltalán nem az jön le belőlük, amit átadni szeretnék. Szerkesztgetheném persze, vagy akár ki is törölhetném mindet, de az a) nem fair; b) a lényegen nem változtatna. A hiba ugyanis az én készülékemben van. Persze nem csupán a bloggal van bajom: türelmetlen vagyok, nyúzott, nyűgös, rosszkedvű. Túl hamar, túl könnyen felcsattanok minden apróságért, közben meg lelkiismeret-furdalásom van: szegény Dani szinte mást sem hall mostanában. Úgy érzem, szusszanásnyi időm sincs, folyamatosan rohangálnom kell a két gyerek között, az ebédemet sem tudom normálisan megenni. Estére leginkább azt akarom, hogy mindenki hagyjon békén, ne szóljon hozzám - az apjuk történeteire sem vagyok kíváncsi, nemhogy még esetleg foglalkozzak is vele. Egyik percben bőgni akarok, a másikban ordítani.

Ez lenne a baby blues? Arra jutottam, hogy nem valószínű. Egyrészt a kicsi már 3,5 hónapos, és a gyermekágyi depressziónak elvileg közvetlenül a szülés után illik érkeznie. Másrészt pontosan tudom, hogy előbb-utóbb ki fogok mászni ebből az állapotból, ha máshogy nem, hát a saját hajamnál fogva - a depressziónak pedig egyik lényeges eleme, hogy az ember nem érzi képesnek magát arra, hogy megoldja a helyzetet.

Elemezzünk:
  1. tény, hogy kialvatlan vagyok. Nagyon nehezen élem meg, hogy 3,5 hónapja minden éjjel kelnem kell. És még csak nem is azonos időben, azaz rendszer semmi. Ráadásul a reggel 5-ös kelés után mostanában nem tudok aludni. Ez tuti nem tesz jót.
  2. tény, hogy ősz van, egyre hidegebb, egyre kevesebb a napsütés, és rövidülnek a nappalok. Ez megnehezíti, hogy Daninak programot találjak, és egyébként is kevesebb kedvem van kimozdulni. És mivel napelemmel működöm, hamarabb lemerülök.
  3. tény, hogy Dávid egyre többet van ébren, és a bátyóhoz hasonlóan ő is szórakoztató rabszolgát óhajt az ébrenlét teljes időtartama alatt. Mivel az ő érdekképviseleti ereje kisebb, egyelőre Dani több mamához jut. Mert a kettővel egyszerre foglalkozni nem lehet, ezt tessék elfelejteni. Nagyon más igényeik vannak, egymással még nem tudnak játszani, ámde mindkettő teljes ráirányuló figyelmet szeretne. (Mellesleg: létezik olyan gyerek, aki nem?)
  4. tény, hogy kevesebb a segítségem, mint az elején. De még így is jobban állok az ismerőseim többségénél, két lelkes nagymamával (és nagypapával), szóval egy szavam sem lehet.
Összefoglalva: kimerültek a tartalékaim. Ilyenkor meg előjönnek szépen a mélyen eltemetett nyavalyáim: a megfelelési kényszer, a maximalizmus, az önbizalomhiány. Azt érzem, hogy sem a gyerekek igényeinek nem tudok megfelelni - hogy a saját elvárásaimról már ne is beszéljünk. Nem hiszem, hogy olyan sokat várnék magamtól: odafigyelést, türelmet, rendelkezésre állást - vagyis csak azt, ami az anyasággal jár. Ezt vállaltam, amikor gyerekeket szültem.

A megoldást még nem találtam meg: a tartalékok feltöltéséhez minimum két hét tengerparti nyaralás kellene (24 órás bébiszitterrel). Ez most nem reális. És abban sem vagyok biztos, hogy hosszútávon segítene. Mert az akkumulátor újra lemerül - rendszerszintű megoldást kell találnom, csak még nem látom, mi lesz az. Az egy-egy napon átsegítő dolgok már megvannak: korai lefekvés (ára: este nem találkozom a férjemmel), néha egy kis nagyibölcsi Daninak (vagyis "csak" a kicsire kell figyelni, aki ilyenkor azonnal bejelentkezik), vitaminok, ásványi anyagok és Mozart nagy dózisban, mindennapos séta, hogy levegőn is legyek. Ezekkel tüneti kezelést folytatok, jobb napokon csak estére leszek használhatatlan hisztizsák.

Ha sikerül kidolgoznom az üdvözítő módszert, szólok. :)

3 megjegyzés:

  1. Szia Agi! Nekem is volt hasonlo idoszakom a fiaim ket eves kora korul. Utolag ugy latom, hogy a sajat egyedul toltheto ido, es ez altal az agyam utantoltese hianyzott. Rajtam a tanulas segitett, erre persze nagyon nehez idot talalni, lehet 3 es fel honapos mellett nem is nagyon lehet, es ha talal is az ember azt nyilvan inkabb alvasra forditja eleinte. Es meg egy fontos tapasztalatra tettem szert ebben az idoszakban: a napi seta kotelezo, a lakasba zarva a gyerekek es a felnottek is megbolondulnak. Kitartas, a gyerekek hamar nonek :-). Egyebkent tetszik a blogod, es aranyosak a kisfiaid.

    VálaszTörlés
  2. Jé, szia Juli! :) Köszi a tapasztalatokat. Most leginkább aludni szeretnék jóóóó sokat, de a minimanó megint nyöszörög, reménytelen... az egyedül tölthető idő jó lenne, azt hiszem néhány hónap múlva be is iktatok ilyet, egyelőre nem igazán megoldható (már a "lerohanok vásárolni 20 perc alatt" verzión túl). Tanulás rulez, már volt az előző gyed alatt, meglátom, most mi fog beleférni. Megoldom majd :)

    VálaszTörlés