Kezdetek és alapvetés

Szerintem a fiúk furmányosan szaboltálják az én blogírási ambícióimat... nem mintha rájuk akarnék kenni bármit is, de feltűnő, hogy minden alkalommal, hogy az utóbbi egy hónapban neki akartam fogni a blogolásnak (általában azon ritka alkalmakkor, amikor véletlenül éppen mindkettő aludt), szóval ilyenkor vagy az egyik, vagy a másik, vagy mindkettő azonnal felébredt és mamát akart. Gyanús...

... kíváncsi vagyok, most ezzel a bejegyzéssel meddig jutok...

Hogy minek nekem a blog? Pláne, hogy időrabló tevékenység és két kisgyerek mellett nehezen kivitelezhető?

Hát mert (én is) egy exhibicionista alak vagyok, plusz mert néha kitör rajtam az archiválási láz (egyetemista korunkban ezt szakmai ártalomnak neveztük - történelem (és angol) szakos voltam). Akkor döntöttem el végleg, hogy blogot fogok írni, amikor Dani (a nagyobbik) valami hihetetlenül jópofát mondott, amit el akartam mesélni a zapjuknak, de estére elfelejtettem (azóta sem jut eszembe). Arra jutottam, hogy kénytelen leszek valahova leírni az eseményeket, történeteket, beszólásokat, gondolatokat, élethelyzeteket, különben nem fogok tudni mit mesélni a fiaimnak, amikor felnőnek. Rövid az agyam mostanában, na. Ja, és a blog még arra is kiváló, hogy ne kelljen 66x elmesélnem egy-egy sztorit - majd jól meghívok minden ismerőst ide!